Gyászhír

BÚCSÚZUNK Vézner Imrétől, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézet főiskolai docensétől, aki február 28–án, életének 71. évében elhunyt.

Vézner Imre egyike volt az "igazi Kandósoknak". 1974–ben végzett a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskola Vezetékes Híradástechnika szakán.

A végzés után azonnal a Vezetékes Híradástechnika Intézetben vállalt munkát. Eleinte a laboratóriumi képzésben dolgozott. Már ekkor kiderült alapossága, lelkiismeretes hozzáállása, megalapozott tudása. Miután a Budapesti Műszaki Egyetemen kitűnő eredménnyel végzett, egyre fontosabb feladatokkal bízták meg. Gyakorlatokat vezetett az alkatrész technológia, majd a digitális technika területén. Bizonyítva rátermettségét, hamarosan előadások megtartására kérték fel. Oktatási munkája a digitális technika oktatásában teljesedett ki. Ezen a területen igen magas színvonalú tevékenységet nyújtott, melyet mind a kollégák, mind a hallgatók maximálisan elismertek.

Mindig szókimondó, becsületes ember volt. Mindig kifejtette véleményét, még akkor is, amikor az nem volt népszerű, és nem egyezett főnökei elképzelésével. Legendás mondása, „Nem úgy van az!” szállóigévé vált.

Oktatási tevékenysége mellett kiemelkedő volt a Kandó színeiben folytatott sporttevékenysége. Már hallgató korában játszott az akkor még főiskola labdarúgó csapatában, ahol alap emberként számos siker részese volt, és öregbítette a főiskola hírnevét. Aktív sportolói karrierje után is hű maradt a sporthoz, és fő mozgatórugója volt az intézményben folyó amatőr foci- és tenisz-életnek.

Szakmai tevékenysége mellett más területen is kibontakoztatta tehetségét. Hosszú éveken át ő készítette az órarendeket, és egy időben vezette a Tanulmányi Osztályt.

Nagyszerű közösségi emberként, jó barátként is fantasztikus személy volt. Szervezte a baráti találkozókat, összejöveteleket, ahol mindig volt gondja arra, hogy valami meglepetéssel szolgáljon a társaságnak.

Kedves, barátságos személyisége nagyon fog hiányozni, nagy űrt hagy maga után. Gyászolják barátai, kollégái, munkatársai és hallgatói.

Olyan embert vesztettünk el, aki azon kevesek közé tartozott, akik életüket a Kandónak szentelték. Több mint 50 év, amit a főiskolán, majd az egyetemen szorgos munkával töltött. Egyike volt azoknak, akik még tudták, mi az a Kandó-életérzés, soha nem múló ragaszkodás az alma materhez.

Nyugodj békében, drága barátunk! Soha nem felejtünk.